A kazán fejlődése

A kazán eredete

Amikor az ősember lejött a fáról és dideregve tapasztalta, hogy bizony hideg van, elkezdett állatbőrökbe bújni. Összebújtak alvás közben, takaróztak, fedezékbe vonultak az időjárás viszontagságai elől egy barlangba. Az egyik egyszer pedig hazahozta a tüzet. A tűz sokáig hatalmas érték volt, és nem egy történelmi írásemlékünkben emlékeznek meg a tűz őrzéséről, mert meggyújtani, újraéleszteni sokkal nehezebb volt. Ez a tűz később követte az embert a sátrába, házába, míg végül állandó helyet nem kapott a kandallóban. Egészen a huszadik századig, mikor is a kandallót elkezdte felváltani a bojler és a kazán.

A kazán előnye természetesen, hogy sokkal nagyobb mennyiségben és kapacitással dolgozik, mint egy bojler. Nem csupán a használati meleg víz felhevítése a dolga, hanem a fűtővíz előállítása is. Az első kazánok sokban különböztek a ma használatos és széles körben elterjedt testvéreiktől. Hogy pontosan miért és miként fejlődtek, nézzük át alaposabban!

Az első kazán típusok

Kézenfekvő megoldásnak ígérkezett a fatüzelésű, illetve vegyes tüzelésű kazán. Korábban is fával fűtöttek, a vegyes anyagok felhasználásának eddig nagy előnye, hogy a háztartási hulladék egy részét is meg lehet semmisíteni vele. Ahogy egyébként az korábban is szokás volt. Napjainkban létezik ennek egy továbbfejlesztett változata, a pellettel működő berendezés. Ebben az esetben nem hasogatott fát kell az égéstérbe dobni, hanem az adagolóba a pelletet. Ez a pellet préselt fa, gyakorlatilag úgy néz ki, mint a nyúltáp, viszont fűtőértéke jóval meghaladja akár az akácét is. Előnye, hogy adagolható. Nagyjából heti egyszer „megetetjük” a kazánt és kész is vagyunk, nem kell félni attól, hogy kialszik a láng, erről gondoskodik a gép.

Ezeknek a típusoknak erős konkurenciát állította a géz kazán, amint megjelent. A gáz az egyik legolcsóbb energiaforrás, így nem csoda, hogy széles körben elterjedt lett, amint felhasználását a technika és a szolgáltatóhálózat terjeszkedése lehetővé tette. Hasonlóan nagy előny, hogy nem kell őrködni felette, ugyanúgy adagolja magának az érkező gázellátást. Az időközben a piacra érkező elektromos kazán sem volt képes teljesen kiszorítani a piacról, hiába a nagyobb biztonság. Mert a gáz első készülékei bizony kifejezetten balesetveszélyesek voltak.

A balesetveszélyt pedig a nyílt égéstér okozta. Manapság már evidensnek tűnik, hogyha valamit égetünk, akkor ne ugyanazt a levegőt használja, mint ahol élünk és ne ugyanoda engedje ki az égésterméket, mint ahol lakunk, de ez a kályhánál még nem okozott feltétlen problémát. Így amikor az első kazán megjelent, cseppet sem volt különös ez a megoldás. Számos baleset után kezdték csak szorgalmazni a zárt égésteret, és ennek köszönhetően jelent meg az úgynevezett turbós gázkazán.

A kazán modern megoldásai

Az egyik legnagyobb és manapság igencsak népszerű áttörést a kondenzációs kazán jelentette. Ez egy hatékonyabb és kevésbé korrodáló megoldás. Azt a tényt használja ki, hogy amikor az égéstermék távozik a kéménycsövön át, a nedvesség kicsapódik belőle. Ez a kicsapódás pedig energia leadással jár, melyet akár hasznosíthatnánk a fűtővíz melegítésre is, nem? Dehogynem. Emellett még az sem mellékes, hogy így a savas kicsapódás nem a kéménycsövet rongálja, hanem irányított körülmények közt távozik. Ráadásul semmivel sem kell több gázt égetnünk ahhoz, hogy ez megtörténjen, így akár pénztárcakímélő is lehet. Ez a hatás azonban csak akkor érvényesül, ha jelentős a hőmérsékletkülönbség a kazánból távozó és oda visszaérkező fűtővíz között.

A másik nagy áttörést a kombinált kazán jelentette. Sok háztartásban merült fel az igény, hogy ne csak a fűtővizet, de a használati meleg vizet, tehát, amivel mosakodunk, fürdünk, szintén a kazán állítsa elő. A nagy probléma e téren, hogy a kettő ne keveredjen. Mivel a fűtővíz különféle berendezéseken kering, általában ionizált vizet használnak, ami ráadásul kölcsönhatásban lehet a fémekkel is. Magyarán ez ivásra, fürdésre nem alkalmas víz. A külön rendszerben kezelendő vízterek megtervezése után létrejött a kombinált típus, ami azonnal elterjedtté vált. Sikere többek közt annak is köszönhető, hogy így nem szükséges két külön berendezés a háztartásba és helyet spórolunk vele.

Kazán és a megújuló energia

Egy modern kazán készüléktől manapság elvárjuk azt is, hogy csatlakoztatható legyen hozzá más energiaforrás is, például olyan megújuló energia, mint a napkollektor. Ezt megfelelő számú csonkon keresztüli illesztéssel el is lehet érni. A probléma általában inkább az energia tárolásával szokott jelentkezni. Hiszen a Nap nem süt folyamatosan, felhőzettől függően hol intenzíven, hol lágyan, éjjel meg sehogy se. Az energiát, amit megtermel, valahogyan tárolnunk kell, ha valóban hasznosítani is szeretnénk. Erre találták ki a puffertartályt.

Nem mellesleg a puffertartály arra is kiválóan alkalmas, ha többen vagyunk a háztartásban, mint ahány főre az átfolyó vizet a kazán hirtelen fel tudná melegíteni. Valaki fürdik, én kezet mosok, erre a valakinek hirtelen elmegy a meleg víz? Na, ez a probléma nem áll fenn puffer tartály mellett. Ahelyett, hogy az átfolyó meleg vízből nyerné, ilyenkor a rendszer szépen a puffer tartályban tárolt meleg vízhez nyúl.